Johannes Wiltschko hitvallása a fókuszolásról (forrás: Focusing Therapy, 1994)

  • Hiszem, hogy a következő helyes lépést akkor teszem meg az életben, amikor magam felé fordulok, amikor figyelmet szentelek a belső történéseimnek. Nem hiszem, hogy te jobban tudod nálam, hogy mi lesz a következő lépés.
  • Ki az az “Én”? Az “Én” semmi egyéb, csak egy “Én”. Az “Én”-t nem lehet másképp meghatározni. Az “Én”-en túl nincs visszatérés. Ugyanakkor mégis van valami, ami több az “Én”-nél. De ez a “többlet” csak az “Én” által vagy azon keresztül érhető el. Vedd észre, hogy az “Én” nem azonos az “ego”-val. Az “ego” egy tárgy, az “Én” az alany. Az “Én” üres. Az “Én” szabad. Az “Én” mindig ott van – még, ha olykor, vagy hosszú időn át vissza is húzódott, elrejtőzött, elveszett. Se nem beteg, se nem egészséges. Mindig ép és sérthetetlen.
  • Mit jelent az, hogy “magam”? A “magam” az, amit aktuálisan átélek, minden, amit magamban pillanatnyilag észlelek. Mindaz, amit észlelek, tartalommal bír. Ez jó, és engem is jóvá tesz, hogy mindent észlelek, bármi is legyen az. Azonban ez nem mind én vagyok, ez minden, amim van.  Azzal, hogy tudatosul bennem ezeknek a “tartalmaknak” a megléte, érzem, hogy az “Én” szabad. Ameddig nem tudatosul bennem, hogy mi van ott, azt hiszem, hogy ez minden, ami vagyok. Ezután az “Én” azonossá válik a tartalmakkal, így válik “ego”-vá. Az “ego” nem képes tudatossá válni, nem képes szembesülni az “adoptált” tartalmakkal. Az “ego” és a tartalmak közötti kapcsolat és interakció hiánya miatt a tartalom nem képes változáson átesni. A tartalom változtathatatlan marad. A tapasztalás módja szerkezetileg kötött. Ezért ez az azonosulás elindíthatja mindazon állapotok fejlődősét, amelyeket “beteg”-ként definiálunk. Ez az azonosulás korlátoz, elnyom és gátol minket, nem hagy lélegezni, mint ahogy a térből is kiszorít.
  • “A magunk felé fordulás” azt jelenti, hogy egy belső világ felé nyitunk, csendben és figyelemmel. Hallgatni, látni és érezni legbelül. Elfogadóan hallgatni, gyengéd szemmel nézni és szabadon lélegezve érezni. Belső figyelem. “Odafigyelni” valamire ezt jelenti: anélkül tudatában lenni, hogy értékelnénk, megmagyaráznánk vagy leírnánk. Szavak nélkül tudatában lenni.
  • Ily módon magam felé fordulni azonnal a megnövekedett szabadság testi érzetével, ugyanakkor megnövekedett biztonságérzettel jár. Egy ‘ragyogó’ hangulat tölt el, akkor is, ha azok a szavak, amelyekkel jellemezni szokták  azokat a tartalmakat, amelyek tudatosulnak, kellemetlenül hangzanak: egyedüllét, segítség nincs kilátásban, feszültség, ingerültség, fájdalom stb. Van egy belső, testileg is érezhető hely, amelyben az “Én” képes körbesétálni, hogy válasszon, lásson, érezzen, vagy elkülönüljön valamitől, hogy eldobja, elhagyja azt.
  • Ha az “Én” egy tartalom felé fordul, és ha figyelmét e tartalom egy rejtett részletére irányítja, az érzékelt dolgok felé, akkor az “Én” is érzékelni fog valamit. Ez a valami nyilvánvalóan ott van (már érzékelt), de egyelőre nem befejezett. Ezt érezni lehet, de nem tudatosult, egy már átérzett dolog, amit nem lehet átkommunikálni, már érezni lehet, de nem vált ki cselekvést, egyelőre. Arra vár, hogy továbbvigyék, a következő lépést követeli. Az a lépés pedig magát a valamit fogja megváltoztatni.
  • A fókusz terápia a módszerek puszta leírása által nem meghatározható. Nem tudjuk, és nem is érdemes leírni a fókuszolást meghatározott technikák felsorolásával. A fókusz terápiában a kliens az első – és csak utána következik a különböző technikák kifejlesztése és használhata. A fókusz terápia nem eröltet módszereket a kliensekre. Mint fókusz terapeuta, én mindig azt kutatom: „Ki az az ember, aki itt fekszik, ül, vagy áll előttem? Az ő egyedülálló tapasztalati élménye ebben az adott pillanatban hol található és milyen formában van benne?” mindig biztos akarok lenni abban, hogy melyik ponton tart, vele akarok haladni, vele együtt tartózkodni azon a ponton ahol éppen van és vele együtt várakozni a testben foglalt következő lépésre. Természetesen én csak akkor vagyok képes ott lenni a klienssel, ha kapcsolatban vagyokönmagammal, a saját tapasztalati folyamatommal, a saját megtapasztalt érzéseimmel, és a saját testemmel. Mindezek tükrében kimondhatjuk, hogy a fókusz terapeuta mindig otthon van a saját fókusz folyamatában. A fókusz terápia, ahogy az egyik tanítványom mondta, hazatérés, önmagához való visszatérés – a terapeuta és a kliens számára egyaránt.

Fordította: Sajben Zsuzsa és Kántor Árpád

A teljes angol cikk (letöltve a http://www.focusing.org honlapról)

Wiltschko_focusing therapy

Comments are closed.