Cikkek, írások

Fókuszolás – valódi kapcsolat Önmagunkkal

A fókuszolás egy folyamat, amin haladva mélyülő kapcsolatot építhetünk ki egy a hétköznapinál teljesebb Önmagunkkal. Ez a mélyebb Önmagunk (vagy talán adekvátabban –Koronkai Bertalan kifejezésével élve – össz-magunk) minden ami mi vagyunk, ami akár tudunk róla, akár nem, hozzánk tartozik, magában sűrítve élményeink, tapasztalataink teljes tárházát, mindazt, amit valaha megtapasztaltunk és gondolati, érzelmi illetve zsigeri szinten átéltünk.

A „átélt érzet” (angolul: „felt sense”)  mindaz, amit valamivel kapcsolatban magunkban hordunk, így például egy ismerősünkkel kapcsolatos „átélt érzetünk”,  ami akkor elevenedik fel bennünk, ha figyelmünket az adott személyre irányítjuk, arra ahogy Ő (a vele kapcsolatos tapasztalataink összessége) testi-lelki-gondolati szinten leképződik bennünk.

A fókuszolás ott kezdődik, amikor elkezdesz magadra figyelni. Amikor a figyelmed elindul befelé, önmagad felé, érezve azt, ahogy érintkezel a talajjal, azzal amin ülsz, megtapasztalva a testedet, a lélegzetedet majd ezen keresztül tovább… és felteszed magadnak például azt a kérdést, hogy „Milyen nekem itt és most? Hogyan érződik bennem a jelen pillanat?” majd figyelsz, megpróbálsz érezni, elhiszed, hogy van odabent egy mélyebb és teljesebb Önmagad, aki ha figyelmet adsz neki, válaszolni fog. Befelé figyelve gyakori, hogy először valami nehezen megfogalmazhatóval találkozol, valamivel ami homályos, alig érezhető, inkább csak sejthető. Gendlin a fókuszolás kidolgozója ezt a valamit „átélt érzetnek” nevezte el. A átélt érzet a nonverbális tartományból érkező komplex válasz, mindaz ami a megfogalmazott kérdésre az Össz-magunkból felmerül. Ha fókuszolsz, első lépésben ennek a homályos érzetnek kell bizalmat szavaznod, felismerve, hogy belülről elkezdett felmerülni valami, amiről nem tudod mi az, valami, ami belőled származik, de még nem tudatos. Ha a kérdésedre érkező testi érzettel együtt tudsz maradni és mintegy képzeletben közelebb lépsz hozzá, egy adott pillanatban elkezd konkrétabb testet ölteni, és előbukkanhat benned például egy kép, szimbólum, szó, emlék, ami tovább vezet a keresett válasz felé.

Wiltschko (1994) a testi érzet kibomlásának folyamatát ahhoz hasonlította, mint amikor a három dimenziós képek látszólag semmitmondó felszínét figyeljük, és elsőre pontok, mintázatok és színek kaotikus örvényét látjuk. … mígnem a semmitmondó mintázatból egyszer csak valami fontos kiemelkedik, valami ami mindig is ott volt, de mivel eddig nem kapott megfelelő figyelmet, ezért nem mutatta meg magát.

Johannes Wiltschko hitvallása a fókuszolásról (forrás: Focusing Therapy, 1994):

  • Hiszem, hogy a következő helyes lépést akkor teszem meg az életben, amikor magam felé fordulok, amikor figyelmet szentelek a belső történéseimnek. Nem hiszem, hogy te jobban tudod nálam, hogy mi lesz a következő lépés.
  • Ki az az “Én”? Az “Én” semmi egyéb, csak egy “Én”. Az “Én”-t nem lehet másképp meghatározni. Az “Én”-en túl nincs visszatérés. Ugyanakkor mégis van valami, ami több az “Én”-nél. De ez a “többlet” csak az “Én” által vagy azon keresztül érhető el. Vedd észre, hogy az “Én” nem azonos az “ego”-val. Az “ego” egy tárgy, az “Én” az alany. Az “Én” üres. Az “Én” szabad. Az “Én” mindig ott van – még, ha olykor, vagy hosszú időn át vissza is húzódott, elrejtőzött, elveszett. Se nem beteg, se nem egészséges. Mindig ép és sérthetetlen.
  • Mit jelent az, hogy “magam”? A “magam” az, amit aktuálisan átélek, minden, amit magamban pillanatnyilag észlelek. Mindaz, amit észlelek, tartalommal bír. Ez jó, és engem is jóvá tesz, hogy mindent észlelek, bármi is legyen az. Azonban ez nem mind én vagyok, ez minden, amim van.  Azzal, hogy tudatosul bennem ezeknek a “tartalmaknak” a megléte, érzem, hogy az “Én” szabad. Ameddig nem tudatosul bennem, hogy mi van ott, azt hiszem, hogy ez minden, ami vagyok. Ezután az “Én” azonossá válik a tartalmakkal, így válik “ego”-vá. Az “ego” nem képes tudatossá válni, nem képes szembesülni az “adoptált” tartalmakkal. Az “ego” és a tartalmak közötti kapcsolat és interakció hiánya miatt a tartalom nem képes változáson átesni. A tartalom változtathatatlan marad. A tapasztalás módja szerkezetileg kötött. Ezért ez az azonosulás elindíthatja mindazon állapotok fejlődősét, amelyeket “beteg”-ként definiálunk. Ez az azonosulás korlátoz, elnyom és gátol minket, nem hagy lélegezni, mint ahogy a térből is kiszorít.
  • “A magunk felé fordulás” azt jelenti, hogy egy belső világ felé nyitunk, csendben és figyelemmel. Hallgatni, látni és érezni legbelül. Elfogadóan hallgatni, gyengéd szemmel nézni és szabadon lélegezve érezni. Belső figyelem. “Odafigyelni” valamire ezt jelenti: anélkül tudatában lenni, hogy értékelnénk, megmagyaráznánk vagy leírnánk. Szavak nélkül tudatában lenni.
  • Ily módon magam felé fordulni azonnal a megnövekedett szabadság testi érzetével, ugyanakkor megnövekedett biztonságérzettel jár. Egy ‘ragyogó’ hangulat tölt el, akkor is, ha azok a szavak, amelyekkel jellemezni szokták  azokat a tartalmakat, amelyek tudatosulnak, kellemetlenül hangzanak: egyedüllét, segítség nincs kilátásban, feszültség, ingerültség, fájdalom stb. Van egy belső, testileg is érezhető hely, amelyben az “Én” képes körbesétálni, hogy válasszon, lásson, érezzen, vagy elkülönüljön valamitől, hogy eldobja, elhagyja azt.
  • Ha az “Én” egy tartalom felé fordul, és ha figyelmét e tartalom egy rejtett részletére irányítja, az érzékelt dolgok felé, akkor az “Én” is érzékelni fog valamit. Ez a valami nyilvánvalóan ott van (már érzékelt), de egyelőre nem befejezett. Ezt érezni lehet, de nem tudatosult, egy már átérzett dolog, amit nem lehet átkommunikálni, már érezni lehet, de nem vált ki cselekvést, egyelőre. Arra vár, hogy továbbvigyék, a következő lépést követeli. Az a lépés pedig magát a valamit fogja megváltoztatni.
  • A fókusz terápia a módszerek puszta leírása által nem meghatározható. Nem tudjuk, és nem is érdemes leírni a fókuszolást meghatározott technikák felsorolásával. A fókusz terápiában a kliens az első – és csak utána következik a különböző technikák kifejlesztése és használhata. A fókusz terápia nem eröltet módszereket a kliensekre. Mint fókusz terapeuta, én mindig azt kutatom: „Ki az az ember, aki itt fekszik, ül, vagy áll előttem? Az ő egyedülálló tapasztalati élménye ebben az adott pillanatban hol található és milyen formában van benne?” mindig biztos akarok lenni abban, hogy melyik ponton tart, vele akarok haladni, vele együtt tartózkodni azon a ponton ahol éppen van és vele együtt várakozni a testben foglalt következő lépésre. Természetesen én csak akkor vagyok képes ott lenni a klienssel, ha kapcsolatban vagyok önmagammal, a saját tapasztalati folyamatommal, a saját megtapasztalt érzéseimmel, és a saját testemmel. Mindezek tükrében kimondhatjuk, hogy a fókusz terapeuta mindig otthon van a saját fókusz folyamatában. A fókusz terápia, ahogy az egyik tanítványom mondta, hazatérés, önmagához való visszatérés – a terapeuta és a kliens számára egyaránt.

Fordította: Sajben Zsuzsa és Kántor Árpád

A teljes angol cikk (letöltve a http://www.focusing.org honlapról)

Wiltschko_focusing therapy

Comments are closed.